
Tájékoztató az
„ÚJRA DOLGOZOM 2014.” a
tartósan állás nélkül
lévő és a tartós
munkanélküliséggel
veszélyeztetett álláskeresők
munkaerő-piaci programjáról
Komárom-Esztergom megyében
Bővebben a kapcsolódó dokumentumok
részben olvasható
Az adómentes
munkáltatói
lakáscélú támogatás
folyósításának
szabályairól szóló 15/2014.
(IV. 3.) NGM rendelet 2014. április 4-től hatályos.
A rendelet megállapítja a személyi
jövedelemadóról szóló
1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.)
1. számú melléklet 2. pont 2.7.
alpontja szerinti munkáltatói
lakáscélú támogatás
adómentessége igazolásának
módjára, valamint a felek ezzel
kapcsolatos kötelezettségeire
vonatkozó előírásokat. A
rendelet alapján a munkáltatói
lakáscélú támogatás
adómentessége feltételeinek
fennállását a
munkáltató köteles
megvizsgálni. Ennek érdekében a
munkáltató a rendeletben
meghatározott okiratokat, bizonylatokat a
támogatás
folyósítását
megelőzően is bekérhet a
támogatott magánszemélytől. A
rendelet a hitelintézet
közbeiktatásával nyújtott
lakáscélú
munkáltatói támogatás
esetén követendő szabályokat is
tartalmazza, valamint részletszabályokat
tartalmaz a méltányolható
lakásigénynek való
megfelelés vizsgálatához. A
jogszabály rendelkezik a korábbi
munkáltatótól kapott
támogatás összegének
igazolási rendjéről, a
támogatás összegével
kapcsolatos számítási
szabályokról és a
támogatás
felhasználásának
igazolásáról is. A rendeletet a
hatálybalépését
követően folyósított
támogatásokra kell alkalmazni. A
munkáltató választása
szerint a rendelet rendelkezései a 2014.
január 1-jén vagy azt követően
nyújtott támogatásokra is
alkalmazhatók.
Bővebben:http://munkajog.hu/rovatok/munkaber/ezek-a-lakascelu-tamogatas%20reszletei?utm_source=munkajog_hirlevel_2014_15&utm_medium=email&utm_campaign=munkajog_hirlevel_2014_15 Munkahelyvédelmi
kedvezmények
A Munkahelyvédelmi Akcióterv
utolsó eleme tavaly januárban
lépett hatályba és a
munkáltatók és
vállalkozások számára
nyújtott kedvezményeket az idei
évben is igénybe vehetik. Utóbbiak
számára a kata és a kiva, a
munkáltatóknak pedig a
foglalkoztatási adókedvezmény
jelenthet könnyebbséget.
Bővebben:http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/iden-is-elnek-a-munkahelyvedelmi-kedvezmenyek?utm_source=Munkajog_Hirlevel_2014_15&utm_medium=email&utm_campaign=Munkajog_Hirlevel_2014_15
Üzleti
lehetőségek –
Rendezvények A Nemzeti
Külgazdasági Hivatal
felhívása 1. Dél-afrikai üzleti
hálózatunk (SAHUN) egyik tagja, Eduard
Sorger úr érdeklődik friss
zöldség és gyümölcs
(különösen cseresznye)
Magyarországról történő
szállítási
lehetőségeiről.
Amennyiben vállalkozását,
üzleti kapcsolatát ezen
ajánlatkérés érdekli,
javasoljuk a közvetlen kapcsolatfelvételt
Sorger úrral (korábban
magyarországi üzletei is voltak, így
lehet vele magyar nyelven is érintkezni) az
alábbi koordinátákon:
Eduard Sorger
Tel: +2729218004
E-mail: eduardsorger@gmail.com
2. Dél-afrikai üzleti
hálózatunk egyik tagja, Robbie Wasas
érdekelt magyar paprika és orvosi
berendezések vételében.
Amennyiben vállalkozását,
üzleti kapcsolatát e lehetőség
érdekli, javasoljuk a közvetlen
kapcsolatfelvételt az alábbi
koordinátákon:
Robbie Wasas
Tel: +28 83 320 80176
E-mail: Robbie@summitmedical.co.za
3. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal
2014. május 4-8. között üzleti
körutat szervez a Balti Államokba a
közlekedési szektorhoz és
közlekedésfejlesztéshez
kapcsolódó ágazatokban
működő vállalkozások
számára.
Kiemelt szektorok:
- vasúti járműgyártás,
járműjavítás,
- építőipar,
- mérnöki tervezés,
- gépipar.
A program célja a magyar
vállalkozások számára
értékes
együttműködési
lehetőségek feltárása a
baltikumi közlekedési
fejlesztésekkel kapcsolatban.
Különösen nagy lehetőséget
jelenthet magyar cégek számára a
Rail Baltica, az Európai Unió
Transz-Európai Közlekedési
Hálózat (TEN-T) kiemelt projektje. A
projekt célja Finnország, a Balti
államok és Lengyelország
összekapcsolásával a
Közép- és
Nyugat-Európával jelenleg
meglévő összeköttetés
jelentős fejlesztése. A projekt
kapcsán mindhárom balti államban
jelentős vasútfejlesztések és
ehhez kapcsolódó infrastrukturális
fejlesztések várhatóak, melyekben
a most megszerzett üzleti kapcsolatok
révén a magyar
vállalkozások is jó
eséllyel tudnak majd részt venni
beszállítóként,
alvállalkozóként.
A rendezvény keretében három
helyszínen (Tallinn, Riga, Vilnius) tartunk
üzleti fórumot és
üzletember-találkozót. A
repülőjegy- és
szállásköltségek
kivételével (melyet a
résztvevők maguknak finanszíroznak)
a programban való részvétel
térítésmentes.
Bővebben a kapcsolódó dokumentumok
részben olvasható
„SETTING UP IN
CHINA -Üzleteljünk
Kínával!” a HITA Enterprise Europe
Network Osztálya és a China EU SME
Centre közös
rendezvénye
A rendezvény programja, a
regisztrációval kapcsolatos
információk és az egyéb
fontos tudnivalók.
Bővebben a kapcsolódó dokumentumok
részben olvasható
A Nemzeti
Külgazdasági Hivatal Enterprise Europe
Network Osztálya tisztelettel meghívja a
2014. MÁJUS 20-21-ÉN PÁRIZSBAN A
"LES SALONS DE LA SANTÉ ET DE L'AUTONOMIE - THE
HEALTH AND INDEPENDENCE TRADE SHOWS”
kiállítás keretében
tartandó nemzetközi üzletember
találkozóra.
A kiállítás
fókuszában az
egészségügyben alkalmazható
IT technológiák, a
kórházakban és a szociális
ellátásban használatos
orvostechnikai és rehabilitációs
eszközök és technológiák
állnak.
Jelentkezési határidő: 2014.
május 6.
Bővebben a kapcsolódó dokumentumok
részben olvasható
|