Állásajánlatok
Képzési ajánlatok
Munkaerő-piaci programok
Pályázatok
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
TATABÁNYAI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMNyomtatás

TATABÁNYAI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

 (TOP-6.8.2-15-TB1-2016-00001)

 

Tatabányai Foglalkoztatási Paktum területe a Tatabánya Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül eső területe, valamint a Környei Ipari park területe.

                    

A programot megvalósító konzorciumi partnerek:

A Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint konzorciumvezető által megvalósított program további partnerei a KEM Kormányhivatal, valamint a TB MJV Önkormányzatának Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kft-je.

 

Projekt címe: Tatabányai Foglalkoztatási Paktum

 

Projekt megvalósítás időtartama: 2016.07.01-2018.10.31.

Támogatási keretösszeg:300.000.000 Ft– melyből a költségek minimum 70%-át célcsoport támogatására szükséges fordítani.

 

Megyei jogú város program rövidösszefoglalója:

A Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével létrehozott konzorcium célja, hogy a projekt keretében egy olyan jól működő és széles körű foglalkoztatási partnerséget valósítson meg, amely nagymértékben segíti Tatabánya város és az ipari park foglalkoztatási helyzetének javítását. A paktumterületen működő vállalkozások és egyéb munkáltatók munkaerő-igényeiből kiindulva, képzési és foglalkoztatási programokat valósít meg, amellyel hozzájárul a munkaerőpiac bővítéséhez, a hátrányos helyzetű és inaktív, a térségben munkát vállalni szándékozó célcsoporti személyek képzéséhez és elhelyezkedéséhez, valamint a szereplők együttműködésének erősítéséhez.

A projekt indokoltságát alátámasztja, hogy Tatabányát összességében munkaerőhiány jellemzi, túlkínálat van munkahelyekből, egyes szakmákban nem találnak megfelelő munkaerőt a vállalkozások, amely visszaveti a gazdasági növekedést. Az előzetes felmérések számos képzési igényre mutattak rá, amelyek egy részét a program keretében lehetőség nyílik megvalósítani, és ezekbe a célcsoporti személyeket bevonni.

A projekt átfogó célja illeszkedik Tatabánya Integrált Településfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott I. átfogó céljához, amely a Magas hozzáadott értéket előállító, versenyképes gazdaság elérést tűzte ki célul. A támogatási kérelem célja, hogy az Európa 2020 Stratégia által a foglalkoztatás területén megfogalmazott célkitűzések megvalósulásához helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programok kidolgozásával és megvalósításával járuljon hozzá.

A projektben tervezett tevékenységek:

Az Önkormányzat elsődleges feladata a projekthez kapcsolódó tájékoztatás, figyelemfelkeltés, nyilvánosság biztosítása és további intenzív marketing tevékenységet, (érintetteknek szóló információs kiadvány készítését és egy projekt honlap kialakítását, amely naprakész információkkal segíti a munkavállalók és munkaadók közötti hatékony információáramlást és támogatja a paktum partnerség tevékenységét.) A program keretében hosszú távú fejlesztését támogatandó befektetés-ösztönző program valósul meg.

A GFSZ működteti a projektmenedzsment és a paktum menedzsment szervezetet. A munkaerőpiaci szolgáltatásokat a GFSZ a KEM KH Foglalkoztatási Főosztályával megosztva, szorosan együttműködve nyújtja.

A Komárom Esztergom Megyei Kormányhivatal a kiemelt feladata olyan munkaerő-piaci program megvalósítás, mely kiszolgálja a helyben működő vállalkozások munkaerőpiaci igényeit, és ezáltal közvetlenül a gazdaságfejlesztési célok elérését is szolgálja.

A Kormányhivatal kiemelt figyelmet fordít, hogy jelen fejlesztéseket a GINOP és az EFOP foglalkoztatási programjaival összehangolt módon valósítsa meg.

 

Projektre vonatkozó output indikátor és elvárt célértéke:

 

Mutató neve

Célszámok

Célérték elérés időpontja

A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók közül a támogatás után hat hónappal állással rendelkezők száma

58 fő

2018.10.31

A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók száma

90 fő

2018.10.31.

A foglalkoztatási paktumok keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők száma

205 fő

2018.10.31.

 

Projekt aktuális helyzete:

  • A Támogatási Szerződés hatálybelépésének dátuma: 2016. június 28.
  • Jelenleg az előkészítéshez kapcsolódó (Megvalósíthatósági Tanulmány), illetve a megvalósítás első szakaszához kapcsolódó feladatellátás történik (paktumszervezet felállítása, foglalkoztatási stratégiát megalapozó helyzetértékelés, stratégia és megvalósítási program elkészítése)

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 2800 Tatabánya, Bárdos L. u. 2.
Tel.: (34) 513-580 Fax.: (34) 323-159 E-mail: komaromkh-mk@lab.hu