Állásajánlatok
Képzési ajánlatok
Munkaerő-piaci programok
Pályázatok
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
HELYI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMOKNyomtatás

HELYI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUMOK

 

Komárom – Esztergom Megyében a Komárom – Esztergom Megyei Kormányhivatal három helyi foglalkoztatási paktum létrehozására benyújtott be pályázatot; kisbéri (TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00001), esztergomi (TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00002), valamint az oroszlányi (TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00003) járások területén.  Pályázatok jelenleg bírálati szakaszban vannak.

 

A helyi foglalkoztatási paktumokban a Kormányhivatal, mint Konzorciumvezető vesz részt, koordinálva a paktumszervezet működését, a projekt szakmai és pénzügyi megvalósítását, valamint a programban megvalósuló munkaerőpiaci programokat.

 

A helyi paktumokban tervezetten mindösszesen 334 fő álláskereső programba vonására kerül majd sor. Erre a Kisbér Járás területén 86 millió forint, Esztergom és Oroszlány járásokban pedig egyenként 215,5 millió forint áll rendelkezésre.

A területi lehatárolás az érintett területi szereplőkkel közösen történt a következő elvek figyelembe vételével.

 

A helyi paktumprogramok tervezett megvalósulási ideje: 2016.12.01-2018.10.31.

 

3 helyi projektre vonatkozó output indikátor és elvárt célértéke:

Összevont indikátor Esztergom, Kisbér, Oroszlány esetében

 

Mutató neve

Célszámok

Célérték elérés időpontja

A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók közül a támogatás után hat hónappal állással rendelkezők száma

37 fő

2018.10.31

A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók száma

147 fő

2018.10.31.

A foglalkoztatási paktumok keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők száma

334 fő

2018.10.31.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 2800 Tatabánya, Bárdos L. u. 2.
Tel.: (34) 513-580 Fax.: (34) 323-159 E-mail: komaromkh-mk@lab.hu